Valamikor a zenéléshez csak kevés cucc kellett és nagy szív., ami a barátokat és a világot is magába zárta. Ebben a ma már hőskornak számító világban azt az embert bizony kizárták maguk közül a ,,zenészek", akik a muzsikát anyagi érdekből akarták volna űzni. Pista soha nem változott ebben sem, habár később zenész lett és ebből is élt meg. De a világ közben nagyot fordult a tengelye körül. A zenéből komoly ipar, kereskedelem és megélhetés lett. De közben apránként, szinte észrevétlenül pont azt veszítette el, ami a lényege és amiből örökkön örökké táplálkozhatna és megújulhatna.
A zene a lélek szabadságának az egyik legjobb kifejező eszköze. Az volt mindig is és ma is. Különbség viszont az, hogy Pista generációjának a zenélés egyet jelentett a szabadság élményével. De más dolog valakinek a zenéjét hallgatni és más egy hangszeren tényleg játszani, énekelni. Mert aki már zenélni képes önállóan, az nem csak szabadnak képzelhette magát, hanem valóban szabaddá is vált. A szabad lélek bizony hatalom és erő és az is volt minden korban, minden időben- azt hirdeti, tényleg fölé került a hétköznapi világ rendjének, hatalomnak, elnyomásnak, a pénz zsarnokságának. Nem véletlenül tartottak az ilyen emberektől minden korban, időben a hatalom urai.
Ma az a nagy különbség, hogy a fogyasztói társadalom mentén megszűntették ennek a (hatalom számára nem kívánatos ) veszélyes és egyént felemelő, közösségeket építő helyzetnek a lehetőségét. Az emberekkel elhitetik, hogy a zenélés nem az egyéni ember és a belőlük formálódott baráti csoportok, , hanem elsősornan előadóművészek, profik dolga. Ebben a legveszélyesebb csapda az, ha valaki ezt tényleg elhiszi, mert akkor saját lelki-szellemi fejlődésének és az önálló gondolkodásban való megerősödésének útját zárja le mindörökre.
Mindig kérdés lehet, hogy ki miből szerzi az erőforrásait lelki szinten. Pista itt erősödött meg, ebben az időben és az erő, a szellemi függetlenség, a szabadság ebből az időből származó elképzelése egész életében vele maradt. Csak életének utolsó két éve tudta úgy megalázni hogy kizökkentent saját önmagából - de most már olyan új világba került ahol már semmiféle feltételei nem voltak meg a létének.
De abban az időben akár csak a padon zenélni azt jelentette: szabad vagyok, mint a madár.
1980/ Interfolk/ működési engedély ( köszönet Bocskai istvánnak )
* * *
Ezt a szöveget a képpel egy weboldalon találtam.
A hazai zeneiparban gyakorlatilag a 60-as évek vége óta folyamatosan részt vett , dolgozott számos formációban , egykori társai közt volt Nagy Feró , Dörner György , Drosztmér István , csak egy két nagy név , de ott bábáskodott a 100 Folk Celsius megalakulásakor is, játszott az Interfolkban, a Stafétában, a Rodeóban . Számos zenekar lemezén közreműködött. Jelentős időt töltött külföldön. Elsősorban mindig a népzene környékén sertepertélt így nagyon könnyen be tudott illeszkedni az ír folk világába . Legkedveltebb elfoglaltsága : a telkén történő "kapirgálás" Gitáron, hegedűn , furulyán játszik és nem utolsó sorban ő az énekes
* * *
Mónár Irén zenekar, Dörivel, Dobos lacival
ifjabb Dobos Lacival - Dobos Laci fiával
Pista és Dobos Ildi
Néhány internetes link, amit zenei anyagban elsőre és hirtelen találtam:
Az Ister formáció linkjei ( köszönet Pálvölgyi ádámnak a küldésért )
http://www.youtube.com/watch?v=6u7sCO8tBts
http://www.youtube.com/watch?v=MXXJr4rSZO4
http://www.youtube.com/watch?v=nNzkZkDCUxc
Csizmár Zsolt is küldött néhány jó minőségű képet, ( köszönet )
https://picasaweb.google.com/MrJazzper/PatakiPistaCsizmarZsoltKepei
http://www.youtube.com/v/NS6szsX0NOc?rel=0&iv_load_policy=3
Ezt véletlenül találtam, nem Pista játszik, de van itt valami ami miatt ez mégis jellemzi őt. Szerette maga körül a fiatal zenéseket, azok pedig tapadtak rá és szerették, mintha az apjuk lett volna. Itt szerintem egy Dobos Laci barátunk fiának a fiatalabb Dobos Laci felvételénél működhetett közre.
Pattogó ritmusok ( Csizmár Zsolt küldeménye )
http://www.youtube.com/watch?v=nNzkZkDCUxc
Lázár Tomi barátunkkal, ( jobb oldal ) Öcsike 30-as buliján
http://www.youtube.com/watch?v=MHS3GPQJIA4
Egyéb Ister linkek- Pistával:
http://www.youtube.com/watch?v=4T_FqAO_vUo&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=qY7FHt5avX4
http://www.youtube.com/watch?v=jboFYaLKzi4
http://www.youtube.com/watch?v=MXXJr4rSZO4
http://www.youtube.com/watch?v=pUG-GYt60vo
http://www.youtube.com/watch?v=lBkKhAhlMxk
http://www.youtube.com/watch?v=9CuC8RvZ5vI
http://www.youtube.com/watch?v=tGk6_4DdWWg
http://www.youtube.com/watch?v=QrXyj_E0_n0
http://www.youtube.com/watch?v=w87Y6VTqAo0
Egy kis Cavinton - a Cavinton zenekartól -Pista a fiatalok között
http://www.youtube.com/watch?v=L9DDiPKdt_E